Téletűdök Magánytanyán

Gonosz játékot űz az óra.
Alig múlt négy, s már lement a nap.
Vackán fáradtan végigdűlt már,

arcára húzva a felhőkalap.
December van már, hát korán sötétül…
Szemeim alatt is árnyékok ülnek.
Valahol egy közeli tanyán
bánatosan hegedülnek.
- Zsolt lesz az, a szomszéd fiú!
Szerelmes szíve hol víg, hol szomorú,

most úgy hallom, barnán borong…

Felkelt a Hold, a színezüst korong,
halovány fénye a kertben vándorol,
a fürdőben a masina éppen mángorol…
Bár ez nem mángorló, hanem „centrifúga”,
és nem is Zsolt zenél, hanem a kishúga,
mert Zsolt a lány után a városba költözött…
A  kert most hófehérbe öltözött.
Várakozó szívű menyasszony talán?
Hogy elrepült már e furcsa délután!
Fel kéne teregetni a mosott ruhát,
inni egy pohár bort, úgy írni tovább…

(rezignált bölcselkedés)

Tűnt emlék, hogy az ember ifjú volt,
s mámorító rímeket vágyból ontott,
miközben a csalitban kóborolt.

Forró szavát nem hallgatta más,
szelíd Echo rá nem válaszolt,
csak a patakvölgy és a vízmosás,
a zúgó tölgyes, mely körötte volt.

Vajon miért nem hágott a csúcsra fel?
S a szél szárnyára bízva sok dalát
a messzeségbe mért nem küldte el?

Csüggedt a válasz, nagyravágyást
sugalló kérdést meg sem érdemel:
A pásztor, bizony, nem törhet magasra,
míg a birkanyáj a völgyben lent legel!

(nosztalgia lefekvés előtt)

Fagyba dermedt a hajdan dús mező,
a kórókat mind belepte a dér.
Színpadképből kilépett főszereplő:
szerelmem, hát hova lettél?
Nem látom arcod, kecses termeted,
mely szelíd volt, mint a lankák…
elszállt a nyár, mint a pillanat;
a csízek, a búbosbankák
fészkük körül már nem zajonganak…
Lecsavart lámpás a bús tarló felett
a vándorlásba fáradt téli nap.
Csak a loncsos tehenek dagasztják
unottan a fekete sarat;
a dühödt aszály apasztotta kútban
itatni való víz alig maradt…
- Keresni kéne új mezőt, legelőt,
hazát! - sóhajt a vén pásztor,
majd csüggedten legyint.
- Leszállt az este, ballagjunk haza!
Eltelt egy hosszú nap megint.

(begyújtás kéziratokból)

Fürge láng fut végig a sárgult lapokon.

Felizzanak a verssorok az ódon papíron.
Tűnődve, tépelődve egyre bámulom,
hogy porlik hamuvá sok régi érzelem.
Párszáz vers, tán tízezer sor… izzó életem.

Kéményen száll el a keserű füst,

ám gyöngyözni kezd a tűzhelyen az üst,
lesz meleg víz nemsokára…

és tán kezet-arcot fényesre sikálva

kezdhetek majd egy új életet!

Tisztán, egyszerűen, napról napra élni,

csak bele a világba, már semmit sem remélni,

elfogadván azt, mit nyújthat az idő,
a lét határán túlterjeszkedő
csalfa hírnévre ezentúl nem várva…

Egyenes derékkal, magányosan állva

mint a jegenye állt tanyám előtt,
mit kidöntött a szél, csütörtök délelőtt.
Ábrándok, szerelmek, isten veletek!
Apránként mindent már tüzemre vetek,

a hamvakat a szél messzire sodorja.
Véget ér egy költő halotti torja.

Szívfájdalom

Ködben ácsorognak tétován a fák, 

kései metszéstől sebzett a sövény;

fény imbolyog a bokrok vonalán,

szívemben haldoklik a hiú remény.

A kapukulcsot a zárból kiveszem…

nem jön el úgysem a várva várt,

kesernyés, kései, bódult szerelem;

ideje bezárni ezt a bús bazárt.

Kerítésemről is feslik már a festék,

a hajdan boldog ház túlélte fénykorát. 

Szállongó homályban telnek már az esték, 

magányban kortyolom az emlékek borát.

Emlékként pereg sok tavalyi toboz,

(a téli szél a fenyők csúcsait cibálja)

Vége az ősznek, ez már December bálja,

dermedő kezével mellemen motoz.

(Érzésem múló szívfájdalom, 

gyengeség, hogy erről szól bánatos dalom.

Gyújtsunk gyertyát, hívjunk társaságot,

tegyünk fel szép zenét!

Ne hallgassuk naphosszat a csendet,

a haldokló kert sok apró neszét!)

Későősszel, macskával, őzzel

Az ajtóban állunk, macskám meg én.
Épp kel a nap, s a hegyek tetején

aranyló, tüzespiros csík ragyog.
Nyújtózom egyet, még álmos vagyok,

de szemem már nyitva áll a szépre.
A cica gondol egyet, felugrik a székre,

majd onnan hirtelen a vállamon terem.
Vastagszik lassan a ragyogó perem,

fénydárdákat lövell szerteszét.
Lent még ködben áll a kert, csepegés neszét
szállítja a nyirkos levegő, a táj misztikus,

minden súlytalan, szinte lebegő, mint az álmok.
Még mindig, tétován, a küszöbön álldogálok,
pedig hideg van itt,

borzong a vékony bőr alkaromon,

míg szemem átsiklik a várromokon,

hol hajdan dicső királyok laktak…
Egy kóbor fénysugártól felfénylik az ablak,
a macska mocorog balvállamon,

jólesőn melegíti és dorombol is hangosan,

mint mikor öreg varrógép zörög. Bent
a kávéfőző fújtat, csurran, csöpög és hörög,

mennem kell, elzárnom a gázt,
kivenni a kredencből a csészét… és majd
a cica is megkapja a részét az esti májból.
A gazda már úgyis megírta penzumát a tájról,

melyen a búcsúzó Ősz még kicsit elidőz.
Közben a kerítésen átugrik egy őz,
hullott almából csemegézne;
elfordulok inkább, mielőtt megigézne,

és elégne a gumi, mint múlt szombaton…
A cica is leugrik, melegét még sokáig érzem

reumától recsegő vállamon. 

Novemberi parkban

Novemberi parkban

Foszlik a vén platán álcaruhája,

vedlett rongyai a sétányon hevernek.
Közmunkások részvétlen bakancsa
tapos a fakérgen, ahogy arra mennek,

lassú léptekkel, kedélytelenül,

szájuk sarkában füstölgő csikkel.
Lent sétálok éppen a kicsikkel,

és rájuk szólok, ne zavarják őket,

hancúrozással a munkából jövőket,

kiknek vállán nehéz teher az élet
mely most épp rajtuk tapos…
Meglódul a csapat, léptet szaporáznak,
(a sarkon befordul a sárga villamos).

A kanyarban eltűnnek, nem marad

nyomukban más, csak levélrakás,
ágak, tört fakéreg a kövezeten,

szomorkás sorok egy papírfecnin…
(ha nem kallódik el, majd átvezetem)

Gyermekeim "kultuszfilmjei"

Egy generáció kedvencei, kihagyhatatlan filmopuszok!

Délelőtt a Tél előtt

Fotó: barnalaczy  időkép.hu

A Hámori tó látványa mámorító!
Fölötte opálos ég feszül.
A táj mint egy fenséges palota,
termét belengi az Ősz bús illata.
Kupolája alatt, hűs magányban
szívemre nyugalom települ.
A vízparton hullámfecsegés,
lusta csobbanások…
aztán minden apró zaj elül.
A levelek is némán peregnek a parton,
mely varázsütésre elcsöndesül.
Egy kidőlt fa törzsén üldögélek.
Összesimul végre a „kívül” s a „belül”.

A sétányon kamaszhorda csörtet,
durva hangjuk megtöri a halk harmóniát.
- Skacok, húzzunk el innen már a rákba,
a parkolóban vegyünk még piát!
Odébb megyek. Ők észre se vesznek.
Magunkra maradunk, az Ősz, meg én.
Hamuszín hófelhők lassan gyülekeznek,
a novemberi Bükk zorduló egén.

Fogyókúra buktatókkal 3.

- Jézus, Mama! Mi történt? Maga alig áll a lábán...
A gyógyszereit bevette már?!
- Jaj, hagyd el, fiam! Pont ez a gond! Tegnap voltam felülvizsgálaton bent a városban. A főorvos úr nézi a leleteimet, hümmög erősen, aztán végül kiböki, hogy sehogy nincs megelégedve a koleszterinemmel! Pedig már a harmadik gyógyszert írja fel rá! Szedem is ezeket az ilyen-olyan "astatinokat", de nem használnak semmit.
Most azt találta ki, hogy egyek sok zabkorpát!Mondom  neki, drága főorvos úr, hát nem vagyok én ló, hogy zabot egyek! Jót nevetett  rajtam a nővérrel együtt, aztán, mint az értelmetlen gyereknek, szép türelmesen elmagyarázta, hogy a zabkorpa milyen jót tesz majd az én nyavalyámra... Közben ijesztgetett rendesen, hogy így a koszorúér, meg a plakk... ahogy már csak ezek a doktorok szokták.
Szegény anyám mindig azt mondta, "hagyd magad lányom, hamarabb szabadulsz", így aztán a végén beadtam a derekamat!
Hanem a baj ott kezdődött, hogy tűvé kellett tegyem a boltokat azért a flancos zabkorpáért! Végül egy bioboltban kaptam, aranyárban. Hazavittem, belekevertem belőle a kefírembe. De hiába voltam éhomra, csak nem akaródzott lenyelnem. Arra a kutyulékra emlékeztetett, amit Emmi nénéd kevert mindig a kocáknak!
Végre a szomszédasszonyomtól kaptam egy jó tanácsot.
- Idefigyeljen Irmuska! Hát süsse bele a korpát valami péksüteménybe, oszt majd úgy megeheti! Még ki is keresett nekem egy cédulát, ami be volt téve neki a "horvátilonába", ahol a receptjeit gyűjtögeti. Itt van, ni: :

"Hozzávalók: 40 dkg kenyérliszt
10 dkg zabkorpa
2,5 dkg élesztő
3 dl meleg víz
3 evőkanál méz
1,5 teáskanál só
0,5 dl olívaolaj
A lekenéshez :olívaolaj
A lisztet összekeverjük a korpával. A közepébe kis fészket alakítunk ki. Belekanalazzuk a mézet, rámorzsoljuk az élesztőt és ráöntjük a meglangyosított vizet. 15 perc alatt hagyjuk, hogy az élesztő felfusson. Hozzáadjuk az olívaolajat és a sót. Jól kidagasztjuk a tésztát. 1 órán át, lefedve meleg helyen kelesztjük. Lisztezett munkafelületen átgyúrjuk. 40 centis körré nyújtjuk. 8 cikkre vágjuk, kialakítjuk a kifliformát és sütőpapíros lemezre rakosgatjuk. Meleg helyen újabb 30 percet kelesztjük. Lekenjük az olívaolajjal és 200 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt megsütjük."

- És még adott is ez a drága lélek egy kis olasz  olajat is, meg valami francia hársmézet,  amit én nem használok sose! A lányától kapta, aki mindenféle ilyen külföldi dolgot megvesz magának, aztán egy idő múlva, mikor nem fogy el, merthogy ő is afféle magyaros parasztkonyhát visz a férje kedvére, hát rátukmálja a mamára. De ott hagytam abba, hogy nekiálltam sütni, pedig mostanában már sátoros ünnepekkor is inkább csak veszek valamit készen.
- No, készen is lesz már, mindjárt! Ha az embernek van kivel szót váltania, mindjárt jobban megy az idő, látod! Beleszedem neked ebbe a kendőbe! Vidd haza, a tündér kislányaid majd elhordják tízórainak az iskolába, ami nem fogyott el reggelire! Én meg inkább csak ledőlök egy kicsit pihenni, alig érzem már a lábamat...